Előző héten volt szerencsém eltölteni pár napot Balatonföldváron, ahol persze rátok, olvasókra gondolva árgus szemekkel figyeltem a magyar divatot. Szabadidőmben kis noteszembe jegyzetelgettem, lefirkantottam pár cikkötletet, alaposan szemügyre vettem a mellettem elhaladókat, és most ennek eredményét olvashatjátok. Na de kezdjük csak az elejéről…

Odafelé természetesen hangulatomat megalapozva a hőségriadó napján mentünk, forró vonaton, nagy zsúfoltság közepette. Alapvetően gyűlölöm a meleget, így csak az ajándék víz tudott feldobni, amit a pályaudvaron osztogattak. Amikor megérkeztünk, rögtön belevetettük magunkat a parti étellelőhelyek sűrűjébe. Ismerős arcok mosolyogtak rám, már előző évben is ők voltak a kiszolgálók. Úgy látszik nem minden kukoricaárus egynyári. Az árak megfizethetőek voltak, ám a kávé meghökkentően sokba került, ahhoz képest, hogy alig töltöttek valamit a pohárka aljára. Ez persze engem nem zavart túlzottan, antikávé jellememből adódóan…

A kikötő

Amikor a kikötőből a part felé vettem az irányt már csak szegény hot-dog árus leányzó unatkozó, és napon pörkölődő látványa aggasztott egy kicsit, de gyorsan elterelte figyelmem a víz, és  a rengeteg napozó. Minden tipikus strandolótípust felfedezhettem. Ott volt a már így is csokibarna, de mégis továbbnapozó plázacica, az együtt vakációzó munkatársnők, a sörözgető baráti körök, a családok, a nyugdíjasok…de valahogy a fiatalok hiányoztak. Alig-alig láttam tizenéves strandolókat. Bizonyára rossz helyre mentem, vagy rossz időben, vagy csak nem volt szerencsém…kit tudja…De „elolvadokamosolyától pasit” mindenesetre nem találtam.

Napozók és platánok

Kacsák

A külföldön oly divatos trikininek és tankininek híre hamva nem volt. Mindenki maradt a jó öreg bikininél, talán, mert nem engedte pénztárcája a cserét, vagy, mert nem jó boltban vásárolt. Ami viszont megnyugtató volt, hogy az óriási napszemcsik már itt is forgalomban vannak. A hatalmas, színes nyakláncokat, karkötőket, és a széles karimás szalmakalapot még hiányolom, de hát mit lehet tenni… Úgy látszik az átlagemberek még nem olyan fogékonyak a divatra.

Itt épp nagyban népitáncolnak...

Fúvósók a Borfalu színpadán

Mégsem tölthettem az egész napot a víznél, ami egyébként nagyon kellemes mélységű, és hőmérsékletű volt, megnéztem egy néptáncelőadást, majd egy fúvós jazz-koncertet, végül újra a naplementében úszó vízparton kötöttem ki. Hát igen, ilyenkor nem csodálom, hogy az Alkonyat ekkora siker lett. Habár nem sok köze van a naplementékhez, de hát a nevében mégiscsak ott van az újdonsült kedvenc napszakom. Ahogy a sötétség és a narancsos fény találkozik, miközben ruhástul fürdőzők sziluettje mozog…utánozhatatlan…

 


Naplemente, naplemente...és megintcsak naplemente. Hát nem gyönyörű?