Kate és Roberta Hampsley a suli legmenőbb lányai voltak. Minden fiú imádta őket. Mintha valamilyen álomszerű felhőn lépkedtek volna állandóan. Amikor végigmentek a folyosón mindenki félrehúzódott az útjukból, ők pedig büszkén, mosolyogva, elbűvölően csevegve suhantak végig rajta. Szinte állandóan csillogtak a sok drága holmiban, a tökéletesen beállított frizurájukkal. Emma régi életében talán a legjobb barátnőjük lett volna, de most csak irigykedve nézte őket. Nem gondolta, hogy leereszkednének hozzá bármikor, pedig talán jól esett volna neki, hiszen a múltjára emlékeztette volna.

Éppen ezért lepte meg olyan nagyon, amikor az ebédlőben egyszercsak megszólították.

- Hé, Spencer! Gyere, ülj le hozzánk! – mondta Kate, és még integetett is hozzá.

Emma persze rosszat sejtett, látta már, hogy a két lány hogyan aláz meg másokat. Ő nem akart az a gyenge, semmirekellő alak lenni, aki behódol nekik. Ennél sokkal határozottabb volt, és pontosan tudta, hogy mivel lehet az ilyen elkényeztetett lányokat lefegyverezni.

- Túl sok a mérgetek egymás számára? – kérdezett hát vissza gúnyosan.

- Nincs szükség a harcra, Spencer! Mindent tudunk rólad! – mondta sunyin Roberta, majd összemosolygott testvérével.

Emmának nem is kellett több, azonnal helyet foglalt mellettük. Nem akarta, hogy valaki esetleg meghallja, amiről beszélgetnek.

- És mit tudtok?

- A szüleink ismerik a családod. Hát nem emlékszel? Találkoztunk is az egyik estélyünkön, előző nyáron.

- Persze tudjuk, hogy most, hogy mindenetek elvesztettétek, nem lehet könnyű számodra. Biztosan az is kellemetlen, hogy a magántanárról ezekre a begyökösödött oktatókra kellett váltanod – tette hozzá Kate.

- Ha ez nem történik meg, sosem élvezhetem az iskolai évek mindennapjait, mint ahogy azt ti is teszitek már… Mióta is? – kérdezett vissza Emma, és tudta, hogy ezzel a megfelelő helyre döfött, hiszen arra utalt, hogy a Hampsley családnak nem volt pénze magántanárokra. Terve sikerrel járt, Kate azonnal terelte a témát, és igen csúnyán nézett húgára, aki szóbahozta a dolgot.

- Nos! Akár hiszed, akár nem, nem azért hívtunk, hogy kötekedjünk!

- Valóban? Ezt nehéz elképzelni.

- Nagyon határozott vagy új lány létedre! – jegyezte meg csípősen Roberta.

Emma erre csak egy fintorral válaszolt.

- Üzletet ajánlunk. Láttuk, hogy nem akarod közhírré tenni a családod helyzetét. Mi hajlandóak vagyunk titokban tartani az összes kis titkod, ha bemutatsz minket Williamnek és a barátjának.

- Tessék? – szaladt ki Emma száján az első döbbenet, majd higgadtan folytatta. – És miből gondoljátok, hogy …

- Láttuk a tegnapi esetet a fizika teremben. Honnan ismered Ethant?

- Sehonnan. És egyébként sem vagyunk beszélő viszonyban sem. Én veszekedtem vele ő pedig rám sem hederített. Ez butaság…

- Hát sajnáljuk. Ha nem akarod, hogy minden kitudódjon…

- Nem féltem én annyira ezt a titkot! Tőlem akár el is híresztelhetitek - vágta rá Emma, majd felállt, és menni készült.

- Na jó, látjuk, ez nem elég jó ajánlat számodra. De annak biztosan örülnél, ha a régi fényedben csilloghatnál. Azok a drága ruhák, a parfümök…Mi ezt mind megadhatjuk neked.

Emma megütközve bámult az ikrekre.

- Szóval lefizettek, hogy szerezzek meg nektek egy olyan srácot, akit ti nem vagytok képesek felszedni?

És ez megint jó helyre talált.

- Benne vagy, vagy nem? – kérdezte dühösen Kate.

- És ha nem sikerül? Mint már mondtam, nem is ismerem a srácot.

- Nos, a helyzet úgy áll, hogy a suli legjobb pasijával te állsz a legközelebbi kapcsolatban. Persze Bradleyt leszámítva... – szólt Kate, majd a kezét Emma felé nyújtotta.

Emma lenézően fogott kezet a lánnyal. Nevetségesnek tartotta a helyzetet. Miért lehet ezeknek olyan fontos a két fiú társasága. Azt még ugyan nem tudta, hogyan intézhetné el, hogy ezek négyen egy társaságba kerüljenek, de mindenesetre szórakoztatta a helyzet. A suli két legmenőbb lánya megalázkodott Emma előtt…

 

*

 

Emma sokáig gondolkodott, hogy miért lehet ennyire fontos Katenek és Robertának a két srác. Talán a pénzük miatt? De hát gazdag férfit bárhol találhatnak a magukfajta lányok. Elképzelni sem tudta miért éri meg ez nekik. Mindeközben William és Bradley is komoly dilemmák között őrlődött.

 

*

 

- Bárki megláthatott volna!

- Tudod, hogy nem direkt volt!

- De csak érezted! Azt mondják, ezt érzik a benne lévők.

- Ez biztosan csak valami…tévedés…

- Te komolyan gondolod, hogy Kadmosz fénye egy tévedés? – kérdezte felháborodva Bradley – Te is tudod, hogy csak akkor jelenik meg, ha két olyan mágus találkozik, akiknek a sorsa közös.

- Persze, ez a könyvek szövege. De tényleg azt képzeled, hogy ez az Emma vagy kicsoda egy mágus? Te is tudod, hogy a mágusokra melyik három szabály érvényes.

- Gazdagok, hogy erejük az emberek között is érvényesíthessék. Magabiztosak, hogy szembeszállhassanak az ellenséggel. Okosak, mert ez minden hatalom alapja. Ez a mágus három fő ismérve – hadarta a jól ismert krónikák szövegét Bradley – Márpedig elég magabiztosan rontott rád ott a teremben, és szerintem az eszével sem lehet baj. Okosnak tűnik.

- Még ha ez a két tulajdonsága meg is van, gazdagnak nem gazdag.

- Igaz… - mondta lemondóan Brad – De akkor mi volt az a fény?

- Szerintem csak képzelődtél!

- És tényleg nem éreztél semmit?

- Hát tulajdonképp…tulajdonképp mintha magához vonzott volna. És melegség áradt belőle. Nem akartam elengedni – szólt távolba révedő tekintettel William.

- Hát barátom, ha ez tényleg Kadmosz fénye volt, nagyon megszívtad. Nem fogsz tudni nélküle élni, amíg sorsotok be nem teljesítitek!

- Ez nem lehetett Kadmosz fénye, mert ő nem lehet mágus! –zárta le a témát William határozottan, és ebben a pillanatban megszólalt a csengő is. Biológia következett.

 

*

 

 

Emma ismét késésben volt. Sejtette, hogy ha ezt így folytatja, a tanároknak nem lesz a kedvence. Belépett a terembe, és már mindenki a helyén ült. Elnézést kért a tanártól, majd elindult a helye felé. Ekkor azonban a középkorú nő, aki a biológiát tartotta szörnyű ordítozásba kezdett.

- Mit képzel magáról kisasszony? Hallottam ám, hogy nem először fordul elő ez! Maga nem tiszteli meg az órámat azzal, hogy időben jön! Óra után várom az igazgatói irodánál.

Emma dühösen csörtetett tovább a padjáig, most már nem is figyelve arra, hogy csöndben legyen, és ne zavarja az órát. Ekkor hirtelen robaj támadt. A tanári asztalon a váza egyszerűen csak szétrobbant. Valaki az első sorban felsikoltott.

- Ezt te csináltad? – kérdezte Bradley Willt.

- Én nem…

Ekkor mindketten ösztönösen Emmára néztek, aki a saját kezét bámulta értetlenül. Fogalma sem volt, hogyan történhetett. Ő csak azt kívánta, bárcsak felrobbanna a banya feje, amikor a keze égni kezdett, az a váza pedig szétpattant. Még szerencse, hogy eltévesztette az irányt…

 

*

 

Amint az órának vége lett, Emma rohant kifelé. Nem tudta, hová megy, csak szaladt a teremtől minél távolabb. Szerencsére az ügyből nem lett semmi, mindenki véletlennek gondolta. Vagyis nem mindenki. William és Bradley nem.

- És nem lehet, hogy tudat alatt csináltad? Kadmosz fénye furcsa dolgokat hoz ki a mágusokból -kérdezte Brad.

- Ha tényleg a fénnyel lennénk összekötve, az azt jelentené, hogy ő is mágus. Ha pedig ő is mágus, akkor csinálhatta ő is.

- Ez igaz...

- De egy sima középosztálybeli lány. Nem méltó a képességünkhöz!

Ekkor gyorsan elhallgattak, mert egy lánycsapat suhant el mellettük. Nem akarták, hogy azok akár egy szót is meghalljanak belőle.

- És képzeljétek! Az új lány az osztályunkban pár hónapja még milliárdos volt. A szülei irtó gazdagok voltak, de valami pénzügyi csőd miatt elszegényedtek – újságolta Kate Hamspley az őt körülvevőknek.

- És ő is a stréberek közé tartozik. Hallottam, hogy eddig az összes vizsgáján kitűnően szerepelt – súgta egy másik lány.

William és Bradley szó nélkül hallgatta. Végül csak ennyi hangozott el Will szájából:

-A fenébe.

És arca hirtelen komorrá és gondterheltté változott.

1 | 2

1 | 2