Nem sokkal azután, hogy Emma Spencer azon furcsa, érthetetlen és szörnyű tényekről értesült, melyek szerint ő márpedig mágus, elérkezett a délután, és egyben az újabb kis gyűlés ideje. Emma kis Dolce&Gabbana cipőjében tipegett az utcán, csak úgy körbe-körbe, hiszen rossz szokása volt, hogy minden találkára túl korán érkezett, így most is várakozna kellett. William és Bradley percre pontosan érkeztek. Ahogy feltűntek a sarkon, hajukat hátravetette a szél, és minta ragyogtak volna, persze nem szó szerint, de a kisugárzásuk nagy hatással volt az emberekre. Többen meg is bámulták őket.

Amikor a várakozó lányhoz értek, csak egy fejbiccentéssel üdvözölték egymást, majd úgy döntöttek, jobb lesz egy olyan helyen megbeszélni a dolgokat, ahol kevesebben figyelnek fel rájuk, rejtélyesen gyülekező fiatalokra. Bementek hát a legközelebbi kávézóba, és leültek a legbelső asztalhoz, a két fiú egymás mellett, szemben Emmával.
- Nos, akkor talán térjünk is a lényegre! – szólt Emma – Mit akartok tőlem?
- Szívünk szerint semmit, de kénytelenek vagyunk a felügyeletünk alá venni – mondta William vicceldőve, amin Emma jól meg is lepődött. Nem csak a fiú hirtelen jött jókedvén, amit egyébként még nem tapasztalt, hanem a mondanivalóján is, mely szerint a felügyeletük alatt ál. Nyilvánvalóan tehát aggódtak, hogy valamit elszúr kezdőként, és leleplezi őket. „Nem bíznak bennem” – gondolta Emma, majd válaszolni készült, amikor Bradley is megszólalt:
- Az első dolgunk az lesz, megtanítjuk neked az alapokat! Kezdjünk is bele!
- Micsoda? Itt? – hökkent meg a lány.
- Nehogy azt hidd, hogy a te kezdő energiáiddal olyan felfordulást tudnál egy kávézóban okozni, amitől gyanút fognának – válaszolta gúnyosan Bradley.
- Habár az a vázarobbantás szép volt… – hümmögte maga elé William.

Emma kicsit meglepődve ült a két sráccal szemben, mert úgy tűnt, mintha azok szerepet cseréltek volna. William meglepően kedves és ábrándos volt, Bradley ezzel szemben kemény és szigorú. Mégis inkább az első viselkedése volt a furcsább.
- Próbálkozzunk is meg egy egyszerű trükkel! – mondta Brad, majd e bögréje felé tekintett, amiben a kanál hirtelen forogni kezdett, folyamatosan kavargatva a sötét italt – Tárgyakat mozgatni. Ez csak egy kiskanál, szerintem menni fog – mondta a lánynak.

Emma fújt egy nagyot, majd koncentrálni kezdett a saját kanalára. Az egykettőre mozogni kezdett, még ha nem is olyan kecses íveket befutva mint a tapasztalt mágusé. A két szemben ülő arcán látszott a meglepődés, és a szemükben felcsillanó remény.
- Egész jó! – mondta végre egy kicsit felélénkülve Bradley.

Eközben William folyamatosan a lányt bámulta. Amikor tekintetük összekapcsolódott, Emmát egy különös, megnyugtató érzés fogta el. Mintha egész nap, sőt, talán már előző nap is csak erre várt volna. Eddig mintha nehezebb lett volna a szíve, de most újra megkönnyebbült. Elmerült a fiú finom vonalú szemeiben, és csak Bradley torokköszörülése vonta ki őt ebből az álomvilágból, ami közöttük termett.
- Nos! Folytassuk!

Még elvégeztek pár alapvető varázslatot, és elégtétellel nyugtázhatták, hogy Emma egyáltalán nem ügyetlen, habár még van mit tanulnia. William egész délután egy szót sem szólt. Pusztán egyszer esett meg mégis a szóváltás, igen, arra Emma nagyon is jól emlékezett. Épp elbúcsúztak, miután megbeszélték a következő gyakorlás időpontját. Bradley már hátat is fordított, indulásra készülve, amikor William még mindig Emmát bámulta. Hirtelen megragadta a kezét, határozottan, de mégis finoman.
- Vigyázz magadra! – szólította fel a lányt kedvesen, majd zavartan elengedte a kezét, és ő is távozott.

Emma ledöbbenve állt ott még pár percig. Ez a hirtelen változás a fiú jellemében teljesen felforgatta a gondolatait. Egyrészt, mert ismét előtört belőle a vonzalom a másik fél iránt, másrészt mert egyáltalán nem tudta mire vélni. Mindenesetre az biztos, hogy amint Will távozott, ő ismét elkezdte érezni azt a különös szorítást.

 *

- William! Egy percre hagylak magadra, és máris mindent elrontasz! Megbeszéltük, hogy amíg nem tudjuk megtörni ezt a varázslatot, a legjobb, ha nem beszélsz! Láttam ám, hogy egész végig őt bámultad! Gondolod, ez nem tűnt fel neki?
- Tudom, tudom…De a kötés egyszerűen hozzá húz, és ilyenkor mintha nem is lennék magamnál…És ez a szörnyű fájdalom, ami állandóan belém hasít…
- Már fáj is? Te jó ég! Ez súlyosabb, mint gondoltam! – szólt aggódóan Bradley – Nem lesz ez így jó, barátom!
- Te tudod, hogy én nem vagyok ilyen! Soha nem mondanék ilyeneket egy Emmaféle lánynak. De talán még másfélének sem.
- Igen, tisztában vagyok vele, hogy mindez a fény, és az akkor kialakult kötés hatása, de uralkodnod kell magadon! Legjobb lesz, ha legközelebb nem jössz!
- De…akkor…te nem érzed azt a szúrást…De igazad van. Ez lesz a legjobb – zárta le a beszélgetést szomorkásan William, majd lehunyta szemét, és álmaiba merült...