Legfrissebb cikkek

Veszélyes tisztálkodás

2009.08.13. 18:44, Lisa
mi is van a tisztálkodószerekben...

Reggel felkelünk, álmosan kibotorkálunk a fürdőszobába, fáradtan megfürdünk, megmossuk a hajunk, és amikor végre felfrissültünk, magunkra kenjük a szokásos testápolót, hajbalzsamot, megmossuk a fogunk, és végre készen állunk arra, hogy elinduljunk az iskolába, vagy a munkahelyünkre. Mindeközben pedig nem is gondolnánk, hogy aznap reggel akár évekkel megrövidíthettük életünket.  Tisztálkodó szereink között szinte nem is találunk olyat, amiben ne lenne allergiát, vagy rákot okozó anyag. A testünkben levő káros anyagok 2/3-át a fürdőszobában juttatjuk szervezetünkbe. Éppen ezért kell tudatosan vásárolnunk, megnézni az áruk összetevőit, és ha tehetjük, biotermékeket vásárolnunk.

Most nézzük hát meg egy mosakodás kellékeit, konkrét termékeket vizsgálva!

BABA HABFÜRDŐ
Lanolinos

A reklámok szerint a Baba termékek bőrkímélőek, ráadásul még lanolintartalmát is kiemelik, amiről azonban a legtöbb vásároló azt sem tudja, hogy micsoda. "De ha reklámozzák, akkor biztosan valami jó dolog."
A lanolin (más néven eucerin) egy állati zsiradék, amit birkák gyapjának tisztításakor nyernek. Olykor tartalmazhat növényvédőszer-maradványokat is, amiről ugye tudjuk, hogy májzsugorodást, májrákot is okozhat. Ettől a habfürdőbe kerülő minimális mennyiség miatt nem kell tartanunk, de allergiás reakciót még így is könnyedén kiválthat.
Másik, még az előzőnél is veszélyesebb összetevő a nátrium laureth szulfát (sodium laureth sulfate), ami amellett, hogy kiszáradást okozhat, hozzájárul a rákkeltő nitrátok és dioxidok kialakulásához, amikből már egy használat után is nagy mennyiség juthat be a szervezetbe. Olcsósága miatt viszont előszeretettel használják a gyártáskor.
A glicerint, számos egyéb felhasználási területe mellett, a kozmetikai ipar is hasznosítja. Ezt az anyagot azért használják, mert a levegő páratartalmát elvonja, így bőrünk nedvességtartalmát növeli. Ám túlzott használat után, vagy ha az adott termékben túl sok van belőle, ki is szárítja azt.
És ha ez még mindig nem lenne elég, akkor ebben az ártatlannak tűnő, babák számára is megfelelő habfürdőben találhatunk EDTA-t, ami egy környezetszennyező toxikus anyag, és cocamidopropyl betain-t is, ami pedig nitrozaminokkal való szennyezettsége miatt allergiát okozhat.

GARNIER FRUCTIS
Hajerősítő sampon

Fürdés után jöhet a hajmosás. A FRUCTIS sampon az előbb említett nátrium laureth szulfát mellett (ami tönkreteheti a fejbőr védőrétegét, így az begyulladhat, kiszáradhat, vagy korpásodhat) tartalmaz még tenzideket (alkil-éter-szulfát) is, ami a habképződést serkenti, és e mellett persze rákkeltő is dioxántartalma miatt.
És ha ez még mindig nem lenne elég, itt van a linalool, ami bőrpirosságot és viszketést okozhat.
A samponban található parabének, amiket tartósításra használnak, behatolnak a szervezetbe, befolyásolják a hormonrendszert, rákot okozhatnak, sőt, akár légzési nehézség, vagy allergia is előfordulhat. Ráadásul ez az anyag a legtöbb kozmetikai szerben megtalálható, így még ha egyenként kevés is van bennük, de ha az összes terméket összeszámoljuk, amit használunk életünk során, akkor hihetetlen mennyiséget tarthatunk számon szervezetünkben.


SUNSILK FRISSESSÉG ÉS KÖNNYEDSÉG
Hajbalzsam

Hajmosás után balzsamot is használunk, hogy fényes és egészséges legyen a hajunk. Ám ezek a balzsamok a hasznos anyagok mellett szintén tartalmaznak parabéneket, EDTA-t és linaloolt.

 

 


REXONA WOMEN
Dezodor

Ez is tartalmaz linaloolt, de ennél sokkal veszélyesebb összetevője az alumínium. Ez eltömíti a verejtékmirigyeket, és így gyulladást, allergiát válthat ki.
E mellett pár éve terjedt el egy nézet, mely szerint ennek az eltömődésnek köze van a mellrák kialakulásához. Állítólag felhalmozódik a szövetekben, és így növeli a rák kialakulásának esélyét. Rengeteg kutatást végeztek, de egyértelmű eredmény nem született arról, hogy vajon ez okozza-e a súlyos betegséget. Régebben az Alzheimer-kórt is összefüggésbe hozták a dezodorokkal.
Mindenesetre a hír elterjedése után elkezdték kivonni a dezodorok gyártásából az alumíniumot, de még ennek ellenére is sok, ezt a fémet tartalmazó termék van forgalomban, főleg Magyarországon.


NIVEA BODY
Testápoló

Azt gondolnánk, hogy a testápoló biztos jót tesz. Ez alapvetően így is, van, de azt nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben is előfordul EDTA és linalool, valamint ásványolaj, és alkoholok is.
Az ásványolaj (paraffinum liquidium – folyékony paraffin) egy nyersolajszármazék, ami azonban a bőrön vékony réteget képez, így gátolja a bőrlégzést, tehát nehezebben jut be az oxigén, és a bőr által termelt anyagok.
Az alkohol pedig hajlamosabbá teszi a szervezetet a rákkeltő anyagokkal való reakcióra, így még ha önmaga nem is rákkeltő, de növeli annak kialakulási valószínűségét.

 


GARNIER ESSENTIALS
Frissítő arclemosó tej

A változatosság és az egészség kedvéért ez is tartalmaz linaloolt, nátrium laureth szulfátot, EDTA-t, glicerint és parabéneket. Ebből látszik, hogy már egy egyszerű arcmosás közben sem vagyunk biztonságban!


AQUAFRESH 3 FRESH&MINTY
Fogkrém

Tisztálkodásunk végső stádiumában, egy kellemes reggeli elfogyasztása után eljön a fogmosás ideje.
Fogkrémünk, a már megszokottnak mondható glicerinen kívül tartalmaz nátrium lauryl szulfátot (sodium lauryl sulfate) is, ami nem összekeverendő a nátrium laureth szulfáttal. Ez az anyag lassítja a sebgyógyulást, károsítja a fogínyt, a fogzománcot, és elősegíti a fogszuvasodás kialakulását. E mellett allergiát, légzőszervi irritációt is kiválthat, és a létfontosságú szervekbe kerülve maradandó károsodást okoz. Károsítja a látást, így kialakíthat szürke hályogot is.
Másik fontos nátrium vegyülete a nátrium-fluorid (sodium fluorid), ami károsíthatja az ideg- és emésztőrendszert, és rákkeltő is.


Nagyon meg kell hát gondolnunk, hogy mit használunk a mindennapi életben. A legtöbb betegség, még az allergia is csak egy bizonyos idő elteltével jelentkezik, így nem tudhatjuk, hogy pontosan mitől alakult ki. Ráadásul a különböző hatások összeadódnak, így növelve a betegségek, elváltozások kialakulásának veszélyét. Éppen ezért jobb óvatosnak lenni, és minél kevesebb káros anyagot tartalmazó terméket vásárolni.

11 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2009.09.06. 10:45
legyen az mindegy...Blööö

na jó rendben!feltehetőleg hiszek nektek! de azt irtátok an nivea testápolóra hogy nem engedi lélegezni a bőrt! én pl. pont azt használom és rá is van irva hogy engedi lélegezni a bőrt! és télleg jó tesz!érzem is a bőrömön a változást! am. jó az oldal!

Idézet
2009.09.01. 15:38
Raquel

Aluminium sulfátról mi a  véleményed Lisa? Az káros? Van egy ilyen termék amit izzadás ellen használok. Ez van elkeverve egy kis desztilált vízzel.


Igen-igen, fent írtam a dezodornál, hogy az alumíniumvegyületek károsak, hiszen bejutnak a pórusokba...

Idézet
2009.08.16. 11:13
Mia

Ijesztegetni meg elrettenteni??? Szerintem a cikk csak felhívja a figyelmet arra, hogy mennyi vegyszert használunk feleslegesen, mivel ezeket helyettesíteni is lehetne más természetes anyagokkal. Csak azárt, mert pl a Rexonát sokan használják, meg elég sokat reklámoz, sokan azt hiszik, hogy nem is lehet bajuk tőle pedig ez nem igaz! 2 ismerősőmnek kellett felvágni a hónalját, és az orvosok is megmondták nekik, hogy a dezodorok miatt volt, mert eltömítette a pórusaikat, és az izzadtság nem tudott hova ,,elfolyni" - oké, ezt elég hülyén fogalmaztam meg, de gondolom azért érthető. Úgyhogy lehet, hogy te nem érzed a hatásukat, de attól még vannak...

Idézet
2009.08.14. 19:56
Lisa

Azért az erős túlzás,hogy ne tudnánk mit írni. Jelenleg is több, mint 10 kész cikkünk van feltöltésre készen, és még rengeteg kidolgozásra váró ötlet. Ezt a cikket eredetileg egy iskolai házi feladatként írtam, és szerintem nagyon fontos tudni, hogy mit kenünk magunkra. Én egyáltalán nem azt mondtam, hogy ne használjunk kozmatikumokat és egyebeket, hiszen nyilvánvaló, hogy ez nem lehetséges. Viszont amit lehet, azt helyettesíthetjük biotermékekkel(persze ha megengedhetjük magunknak). Ezek a termékek természetesen önmagukban nem ölnek, de mint ahogy a cikkben olvasható, összességében nagy hatással lehetnek a szervezetünkre, ezért kell nagyon odafigyelni arra, miket használunk. Még ha önmagukban nem is tűnnek lényegesenk, de egy esetleges betegség mellett már lehetnek az utolsó cseppek a pohárban. Egyébként ehhez a kezdetektől használós dologhoz  pedig annyit fűznék hozzá, hogy bár használtak egészségtelen dolgokat régebben, de nem a vegyszerek miatt voltak ártalmasak, és a káros tényezkőre rá is jöttek az emberek. Összegzésként tehát a cikk nem ara buzdít, hogy ess pánikba, hanem, hogy egy kicsit figyelj oda az életviteledre, és ne csak a reklámszlogenek vezessenek.

Idézet
2009.08.14. 19:05
Viki

igen, mindennap használunk ilyen termékeket, az emberek a kezdetek óta használ olyan dolgokat, amikben vannak káros anyagok, még se pusztult ki az emberiség-.- ugyanis a szervezetünk alkalmazkodik, ezért marad fenn ez a faj. nem kéne ijesztgetni az olvasókat, meg elrettenteni csak azért mert már nem tudtok mit írni.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Számláló
Indulás: 2005-08-29
 
ONLINE
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG